A kávé illata

A kávé illata…

Korábban említettem, hogy pakolás közben több doboz hagyományos kávéra bukkantam a konyhaszekrény egyik polcán. Miután már csak Ganodermás kávét fogyasztunk, elgondolkodtam azon, hogy mit is kezdjek vele. Aztán egyik nap az egyik közösségi oldalon felfigyeltem egy szuper ötletre.

A kávéfogyasztás dinamikája hasonlatos egy zenekari műéhez. Halkan (piano) indul,azzal, hogy felteszem a vizet forrni . Fokozatosan erősödik( crescendo), ahogy a csészébe öntve átjárja a házat az illata. A forte fortissimo , a tetőpont, amikor átadhatom magam az ízének … és a kávézás decrescendójaként , lezárásaként még egy ideig belengi a lakást a kávé utánozhatatlan illata.

Így aztán nagyon megörültem ,hogy egy egyszerű ötlettel e kellemes illatot még sokáig megőrizhetjük . A hozzávalók pedig minden kávéimádó háztartásában megtalálhatók.

Néhány szem babkávé , egy illatmécses és egy csésze,  amibe az egészet beletehetjük. Ezután már csak az a dolgunk, hogy meggyújtsuk a mécsest és várjuk , hogy a felmelegedett kávészemektől a ház úgy illatozzon , mint egy csésze forró kávé után. 😀

kavemecses

Ma van a kávé világnapja!

Ma van a kávé világnapja!netkave

 Jó néhány csésze illatos, Ganodermás kávéval ünnepeltem meg !!! Ma is!!! És még legalább hat millióan!!!

Ha már Nemzetközi Kávé Napról van szó , érdemes megnézni , hogyan viszonyulnak a digitális világ lakói a kávéhoz! 😀

kkv

Ha pedig kilépünk a való világba , ne felejtsük el !!! 😀

kávé

 

Miért volt érdemes kilépnem a komfort zónámból???

Miért volt érdemes kilépnem a komfort zónámból ???

Eredetileg ebben a bejegyzésben a Ganodermás szappan szépségmegőrző hatásairól akartam írni , csak közben, a párom ,  Lajos elérte az első üzleti szintet , és Star Agent 🙂14355160_10207256451317507_8544734262869412764_nlett. Hamarosan én is követem és szeretném elmondani Nektek , hogyan jutottunk idáig. Így most egy kicsit eltérek az eredeti témától.

A sok-sok gratuláció láttán, amit Lajos kapott, fogalmazódott meg bennem , hogy mégiscsak jól döntöttünk amikor a DXN-hez csatlakoztunk. Pedig nem indult könnyen, legalábbis számomra…

A DXN termékei tényleg hatásosak , de kezdetben én magam is ( ahogy sokan mások, akiket étrend kiegészítőkkel keresnek meg és csalódnak ) igencsak szkeptikus voltam velük kapcsolatban . Amikor jó féléve a férjem révén csatlakoztam ( ill. ő csatlakoztatott, én nem is akartam 🙂 ), magam sem bíztam abban, hogy bármi hatása vagy akár látható eredménye lesz az elfogyasztott termékeknek. Annyi sarlatán van és annyi hamis termék forog a piacon,hogy már eleve fenntartással kezeltem az újabb étrend kiegészítőket…

És mégis a Ganodermás termékek elhivatott fogyasztója lettem. Hogyan?

Először csak a Ganodermás kávé jótékony hatását élvezhettem . Furcsa mód egyre több energiám lett és nem csak egy-két óráig , de egész nap. Szó szerint felpörögtem , anélkül , hogy a vérnyomásom is felpörgött volna ( magas vérnyomástól szenvedőként ez nagyon nagy eredmény volt). Korábban egyik csésze kávét a másik után ittam, mégis egyre fáradtabb lettem . Nem beszélve a túl sok éhgyomorra fogyasztott kávé kellemetlen hatásáról( folyamatos gyomorégés volt a jutalmam 🙂 ). Elhihetitek , biztos út a gyomorfekélyhez… 🙂  Most , bő félév után viszont nincsenek ilyen panaszaim. Épp nemrégiben jutott eszembe, – amikor egyik ismerősöm arról panaszkodott, hogy borzalmas éjszakája volt mert az epéje megkínozta-, hogy jé!  nem is emlékszem mikor fájt utoljára a gyomrom.

Aztán a stressz okozta feszültség napról napra csökkent. Honnan tudom? Először is nyugodt , pihentető éjszakák váltották fel a kialvatlanságot. Aztán szép lassan  “Mogorva boszorkából” 🙂 , visszanyertem régi , jókedvű , pörgős önmagam. Pedagógusként nagyon fontos volt számomra,hogy a tanítványaim ne elmeneküljenek előlem , hanem újra bizalommal forduljanak hozzám. Kipihenten sokkal türelmesebb lettem, újra volt mindenkihez egy jó szavam , tudtam a feladataimra koncentrálni. Szóval a Ganoderma és a Spirulina párosának köszönhetően teljesen megváltozott a kedélyállapotom.  A környezetem pedig  nagyon hamar észrevette a változást. Barátaim mondták, hogy végre újra mernek hozzám szólni, anélkül , hogy attól kéne tartaniuk, hogy letorkolnám őket. 🙂

A Gl -és Rg kapszulák, ill. a Spirulina tartós fogyasztása közben azt vettem észre, hogy a vérnyomásom már nem ingadozik , beállt a normális szintre .   Ma már egyáltalán nem szedek vérnyomáscsökkentő gyógyszereket ( csak halkan mondom, nehogy a házi orvosom megtudja 🙂 ) . Folyamatosan ellenőrzöm a vérnyomásomat , de örömmel mondhatom, hogy az egészségügyi határérték(  140/90 ) alatt van.  Számomra ez volt a legnagyszerűbb tapasztalat , amit a termékekkel kapcsolatban megéltem. A többi már csak a ráadás.

Az, hogy mindezt másokkal is megoszthatom és segíthetek csak még jobban megerősített. Egyik pozitív tapasztalatot kapom a másik után. Pl. férjem anyukája  ,aki már a hetvenes éveiben jár,  most újra tevékeny szerepet vállal a helyi közösség életében, s teszi ezt olyan energikusan, hogy a fiatalok is megirigyelhetik . Pedig három hónappal ezelőtt nagyon hamar elfáradt , folyamatos gerincfájdalmakról és fáradtságról ,álmatlan éjszakákról panaszkodott. A számára kedves idősek klubjába se járt már el. Aztán elkezdte fogyasztani a Ganodermát és a Spirulinát , és ma rá se lehet ismerni. Mint akit kicseréltek, megszűnt korábbi kézremegése és nem szenved már erős hátfájdalmaktól. Lelkesen segíti tanácsaival és a DXN termékeivel a vele egykorúakat.

A termékek fogyasztása, a tapasztalatok megosztása és az üzlet építése révén egyre több érdekes és értékes emberrel ismerkedtem meg. Korábban is szívesen hallgattam meg másokat , de mostanra ez valahogy még természetesebbé vált számomra.

Közben a cég által szervezett utóbbi két rendezvényre is eljutottunk a férjemmel együtt.img_5133_20160910_222910 Számomra kellemes  meglepetés volt , hogy igazi információkat osztottak meg velünk az előadók , és nem pedig valami tapsikolós , tömeghisztériát keltő rendezvényen vettünk részt. Személyesen is megismerkedhettünk csapatunk tagjaival, akikkel addig csak online kapcsolatban álltunk. És ez az , ami szintén nagyon inspiráló. Hogyan tudok számomra eddig teljesen idegen emberekkel együttműködni ? Jó kis ön- és emberismereti gyakorlat!!! De úgy érzem , egyre jobban megy!

Munkám során gyakran emlegetem a gyerekeknek, hogy jó pap holtig tanul. Az utóbbi pár hónapban , fokozottan volt ez rám is igaz. Megtanultam kezelni a wordpress-t (persze még messze nem tökéletesen 🙂 ) , kezdek ráérezni a blogolás ízére és egyre jobban használom a különböző on-line eszközöket. Pedig alig fél éve még azt se tudtam,hogy mi fán teremnek.

S még csak az út elején tartok , tartunk… De megérte kilépni a komfort zónámból ( igaz jó nagy “rugással” segített hozzá a férjem:) ), mert ha nem teszem , akkor még mindig a betegségem okozta depi béklyózna le. Most már biztosan tudom , hova tartunk…egy anyagilag biztonságosabb és egészségesebb jövő felé.

Miért ne tehetnéd meg Te is!!!

Tudj meg többet itt: http://www.sarretcafe.hu/kapcsolat/

 

 

 

 

 

Én és a kávém…

enesakavem… mondhatom ideális a kapcsolatunk. 🙂

Hogyan jutott ez az eszembe? Az apropója az , hogy miután Péter fiamat felvették a BME mérnök – informatikus szakára ideje volt átgondolnom , hogy mi mindennel is kell felszerelnem majd a kamráját.  De a rendszerezés előtt gondoltam iszom egy csésze finom Ganodermás gyógykávét , hogy elég friss legyek a pakoláshoz. Ahogy vettem elő a kávés dobozomat, akkor ötlött a szemembe,hogy a felette levő polc tele van a régi hagyományos kávém felbontatlan csomagjaival. Az elmúlt félévben egyáltalán nem ittam ilyen kávét.

Miért is nem?

Először is,  nem hiányzott.

Másodszor, végre nem fáj a gyomrom a kora reggel éhgyomorra megivott nagy adag kávé után . Tudom egészségtelen éhgyomorra kávét inni. De ez van. Viszont a Linghzi 3in1 kávétól azonnal felfrissülök és nem kell attól rettegnem , hogy mikor tör rám a gyomorégés, annak minden kellemetlen hozadékával együtt.

Harmadszor , furcsa, de nagyon jókat tudok aludni tőle, még akkor is ha lefekvés előtt iszom.

És utoljára de nem utolsó sorban , nem nyomja fel a vérnyomásomat. 18 éves korom óta kávézom megszakítás nélkül (eltekintve a várandós időszakoktól, amikor még az illatát sem bírtam elviselni) , szóval mondhatjuk kávéfüggő vagyok. Akkor sem tudtam lemondani róla amikor kiderült, hogy súlyos magas vérnyomás problémám van. Viszont minden alkalommal, amikor megittam egy csésze hagyományos kávét éreztem ahogy megugrik a vérnyomásom( férjem mondogatta,hogy már megint lök a fejed?). Mostanra viszont megszűntek ezek a hirtelen ingadozások. Annyi amennyinek lennie kell. Prímán érzem magam , hála az új kávémnak.

Ja , plusz egy érv a Linghzi mellett. A férjem , aki korábban soha nem kávézott, is elkezdte inni. Amíg reggelente együtt megisszuk az első adagunkat, egymásra figyelünk a rohanás helyett. Jó hatással van a kapcsolatunkra ( és az ő egészségére is). 🙂  Amúgy a  fiúk is isszák ha plusz energiára van szükségük.

Már csak az a kérdés mit csináljak a régi hagyományossal? Lehet,hogy elajándékozom…

Szeretnél további információkat a kávéról és a többi egészségmegőrző termékről?

Iratkozz fel a hírlevélre : http://www.sarretcafe.hu/hirlevel-feliratkozas/

vagy tájékozódj itt

 

gombkezd

Még mindig kávé!!!

A sikeres tárgyalás titka: igyatok egy jó kávét!

A TÁRKI (Társadalomkutatási Intézet)  2013 végén egy olyan felmérést végzett, ami azt bizonyítja, hogy egy sikeres tárgyaláshoz is szinte elkerülhetetlen kellék a kávé.

Egy jó kávé arculatot épít, oldottabbá varázsolja a hangulatot, és ezáltal segít elindítani egy fontos üzleti beszélgetést Ez az üzleti életben pedig különös jelentőséggel bírhat. Emellett mivel felfrissít, segíti a fókuszálást is.

A kereskedelem és a szolgáltatás területén működő cégek rendkívül fontosnak tartják, hogy igazán jó minőségű kávéval kínálják a vendégeket. A kutatásból az derül ki, hogy a lehető legjobb minőséget képviselő kávék felszolgálásával a cégek tiszteletüket kívánják kifejezni az ügyfelek és munkatársak iránt , és azt kívánják üzenni, hogy cégük minden tekintetben minőséget képvisel. A megkérdezettek harmada ráadásul azt állítja, hogy ahol jó kávét adnak, oda a vendégek, üzletfelek is szívesebben térnek vissza.

Én magam is azt tapasztaltam,hogy a hálózatépítés világában is érvényes ez. Kávé mellett könnyedebb a társalgás. Sokkal oldottabb hangulatban lehet a termékekről vagy az üzletépítésről beszélgetni. Ráadásul hab a tortán , hogy a DXN vállalat  kiváló minőségű Ganodermás  kávéja nemcsak az üzleti beszélgetés hangulatát alapozza meg, hanem maga az üzleti lehetőség. Az emberek többsége kávéfogyasztó, ráadásul a kávéfogyasztók egyben kávéfüggők.
Akkor miért ne részesedhetnénk a fogyasztásuk forgalmából?

Erről bővebben a következő linkre kattintva tudhattok meg többet!
http://eraganocafe.dxn.hu/termekek



Regisztráció: http://eraganocafe.dxn.hu/member_registration_private

 

Kávézni jó!!!

kávéenyém

Kávézni jó!!!

Ti is szerettek kávézni? Reggelente egy csésze finom kávé mellett összeszedni a gondolataitokat? Vagy csak egyszerűen leülni és élvezni az ízét?

Én is, mint több száz millióan világszerte,  így indítom minden napomat . Bár mostanáig volt némi lelkiismeret  furdalásom, hogy a magas vérnyomásom ellenére napi két csészével ittam.

De aztán rábukkantam erre az érdekes cikkre!

Svéd kutatók kávézásra biztatnak minket, nőket is!!!

A kutatóorvosok vizsgálatokkal igazolták a rendszeres kávézás előnyeit!
Eredményeiket a kérdés speciális folyóirata, a Stroke közölte.

Nem fogjátok elhinni, de a kávét soha nem, vagy csak ritkán fogyasztó nőknek mérhetően nagyobb az esélye arra, hogy szélütést kapjanak, mint azoknak, akik akár négy-öt csészével is megisznak az illatos italból.
Korábban az orvosok általában óvták betegeiket a rendszeres kávéivástól, mondván: a benne lévő koffein emeli a vérnyomást, gyorsítja a szívműködést. Ennek ellenére a kávéfüggők naponta többször is hódoltak szenvedélyüknek ,még ha némi bűntudattal tették is.
Susanna Larson, a Karolinska Intézet kutatója és munkatársai alapvetően az emlőrák kérdésével foglalkoznak, azt vizsgálva, hogy az életmód, a táplálkozás különböző tényezői milyen módon és mértékben befolyásolják a rosszindulatú daganat kifejlődését. A vizsgálat már tíz évnél is hosszabb ideje folyik, és 34 670 nő megfigyelését végzik rendszeres ellenőrzéssel. Ebből a hatalmas adatbázisból emelték ki a 49-83 éves hölgyek kávézási szokásait és egybevetették a valamennyi svéd gyógyintézet szélütésre vonatkozó adatait gyűjtő, igen megbízható statisztikával.

A résztvevőket négy csoportra osztották. Az első csoportot azok jelentették, akik vagy soha nem isznak kávét, vagy csak néha, társaságban teszik ezt. A másik három csoportba kerültek azok, akik naponta mindig fogyasztanak kávét: napi egy-két csészével, illetve három-négy, vagy öt csészénél is többet .
Agyi katasztrófa (stroke) 22-25 százalékkal ritkábban fordult elő azok körében, akik naponta  egyszer, vagy többször, de rendszeresen kávéztak, azokhoz képest, akik soha nem ittak kávét.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy ez a hatás akkor is érvényesült, ha figyelembe vették az esetleges dohányzást, testsúlyt, cukorbetegséget, magas vérnyomást vagy alkoholfogyasztást: a kedvező eredmény egyértelműen a kávénak tulajdonítható.
“Előző vizsgálatunkban már kimutattuk ezt a kedvező összefüggést finn férfiakon is, akik dohányoztak” – mondta a munkacsoport vezetője. “Szerettük volna tudni, hogy ez nőkön is érvényesül-e” – tette hozzá.

A kérdőívek adataiból nem derült ki, hogy a válaszoló koffeines, vagy koffeinmentes kávét ivott, de a svéd nőknek csak tíz százaléka főz koffeinmentes kávét.

Szóval hajrá!!! Lelkiismeret furdalás nélkül ihatjuk  reggel- délben – este  a kávénkat!!! Nemcsak felfrissülhetünk tőle , de még jó hatással is van az egészségünkre!!!
És ha mégis maradt bennetek némi bűntudat ?!!

Váltsatok egészséges, Ganodermás kávéra !!!

kávé

Erről bővebben a következő linkre kattintva tudhattok meg többet!
http://eraganocafe.dxn.hu/termekek