Döntés! A sikerhez vezető út első lépcsőfoka…

Sziasztok!

Mai blogomban a döntés és a siker kapcsolatáról szeretnék néhány gondolatot megosztani veletek.

Ha megkérdeznék 10 embert , hogy szerintük mi a  siker, biztos vagyok benne , hogy mindannyian mást mondanának. Van aki számára a pénz , másoknak a hatalom, megint másoknak a boldogság, a szerelem  jelenti a sikert. Ill. azt az elérendő célt, amivel sikeresnek mondhatják magukat. Számomra pl. a kötöttségek nélküli szabad élet elérése jelenti ezt.

Ehhez meg kellett , hogy szülessen bennem az elhatározás, hogy változtatni akarok az eddigi életformámon. Ne mások szabják meg ,hogy életem jelképes hajója merre forduljon , hogy hova tartson , hanem az én kezemben legyen a kormánykerék.

Motivációs szakemberek azt mondják,hogy egyszerűen ragadd meg a kínálkozó alkalmat és vágj bele!

Persze sokunkban él a félelem,hogy ha rosszul döntünk akkor kudarcot vallhatunk. De a rossz döntésről is bebizonyosodhat később , hogy mégis jól döntöttünk. Ha másra nem is , de arra jó, hogy megtanuljuk kezelni a kudarcokat és erőt meríthetünk belőle a továbblépéshez. Egyébként is az egész életünk folyamatos döntéshozatalról szól. Mit vegyek fel reggel, megvegyem az új mobilt, a megfelelő iskolát választom a gyerekemnek, elvállaljam az új megbízatást stb? Tehát tulajdonképpen csak arra kell figyelnünk, hogy minél több jó döntést hozzunk. Olyan ez  mint a biciklizés, minél többször próbálkozol, annál jobban megy.

A sikerhez vezető út egyáltalán nem könnyű, sőt elég rögös. Ismerőseim közül jó néhányan azt mondják, hogy aki sikeres,  jókor volt jó időben. Szerencsés volt. Biztos vannak ilyenek is, de szerintem a sikerük titka az,hogy hoztak egy döntést, mit szeretnének elérni , s azután a kudarcok ellenére is kitartottak. Elkötelezték magukat a döntésük mellett. És persze megkeresték hozzá az eszközt is.

Olvastam az amerikai KFC gyorsétteremlánc alapítójáról , Sanders ezredesről, hogy miután nyugdíjba vonult 65 évesen, alig tudott megélni a nyugdíjából. Viszont szeretett főzőcskézni a barátainak és megfigyelte, hogy nagyon ízlett nekik az ő különleges fűszerezésű sült csirkeszárnya .  Gondolta eladja a receptet az éttermeknek részesedés fejében , s ezért a nyakába vette Amerikát. Több mint ezer helyről utasították el , de kitartott, pedig két éven át a kocsijában élt és sokszor nem volt mit ennie. De az 1009. elutasítás után talált néhány étterem tulajdonost , akiknek megtetszett az ötlete és a világ egyik leggazdagabb emberévé vált.

A siker érdekében nekem is gyakran kell olyan döntést hoznom, amihez nem mindig fűlik a fogam(pl.reggelente korábban kelni, vagy este lemondani a kedvenc sorozatomról, hogy helyette megírjak egy posztot…:) ). De kitartok, mert ott lebeg előttem a busás jutalom , a szabad és anyagilag független élet. Megtaláltam hozzá a megfelelő eszközt is a DXN cég termékeinek köszönhetően, már csak a megfelelő döntések sorozatát kell meghoznom.

A világszerte ismert fizikus, Michio Kaku, is hasonló tapasztalatokról számol be  egy nagyon érdekes kísérlet ill.bizonyítás kapcsán a következő videóban.

Az én nyugdíjam

ennyyfejl

Szia!

Egy nagyon aktuális témáról szeretnék írni. Ez a nyugdíj.

Ahogy telnek az évek egyre sürgetőbben jelentkezik az igény,hogy valamilyen formában gondoskodjunk magunkról idős korunkra,mivel az államra a jövőben egyre kevésbé számíthatunk. A negyvenes-ötvenes korosztálynál ez egyre égetőbb probléma,mivel ők azok, akik az átmeneti időszakban mennek nyugdíjba. Még kapnak valamennyi nyugdíjat, ami azonban a megélhetéshez kevés lesz. Egész életük befizetései , valamint a demográfiai helyzet és a nyugdíjtörvények egy nevetségesen alacsony nyugdíjat eredményeznek. Ők azok , akik a fizetésükből eddig nem tudtak jelentős nyugdíjvagyont felépíteni. Ám jellemző, hogy a jelenlegi életszínvonalukon szeretnének élni idős korukban is. Ehhez viszont az állami nyugdíj nem lesz elegendő. Fel kellene építeniük egy  olyan tartalékot -nyugdíjtőke-, amiből havonta kiegészítheti az állami ellátást.
Mivel én is átléptem már az ötven éves kort , nálam is sürgetően jelentkezik, hogy megpróbáljam megoldani a nyugdíjproblémát.

Első lépés, hogy egy nyugdíjtervet készítettem(amit 5 pontban foglalok össze).
1.Képzeld el, hogy fogsz élni nyugdíjas korodban. Számold össze ehhez mennyi pénz kell havonta (ez a tervezés alapja).
2.Mikor mész nyugdíjba? -Számold ki hány éved van a nyugdíjig – mennyi idő áll rendelkezésedre, hogy összegyűjtsd a pénzt -. Nem mindegy, hogy 20 vagy csak 5 éved van nyugdíjba vonulásig.
3.Mennyibe fog kerülni ? A havi kiadásaidból vond le azt az összeget, ami már most megvan – az állami nyugdíj összegét,magánnyugdíjpénztári megtakarítást, egyéb rendszeres jövedelmet -. Ha ezek levonása után fennmarad egy összeg amire még szükséged lesz, ezt kell előteremtened havonta ( ennek a százötvenszeresét kell letenned, amiből rendszeresen  kiegészítheted a nyugdíjad).
4.Készíts megtakarítási tervet ! Hogyan tudod ezt az összeget előteremteni megadott idő alatt.
5.Nyugdíjvagyon felépítésének módja – spórolás,adó-optimalizáslás,nyugdíjbiztosítás,egyéb.
Végiggondoltam ezeket a szempontokat és hozzáláttam a megvalósításhoz. A havi fizetésem alapján kalkulálva megnéztem mennyit tudok egy nyugdíj-biztosításba betenni és ennek mennyi hozadéka lesz a nyugdíjba lépésem kezdetétől. Különböző nyugdíjbiztosítási kalkulátorokat néztem meg az interneten, amelyek többé kevésbé hasonló eredményeket adtak. Ezeket táblázatban ábrázoltam kerekített összegekkel. Itt láthatod:

Print

Ezek az összegek önmagukban egészen tűrhetőek. Nem szabad elfelejtenünk azonban azt,hogy az infláció a 14 év alatt alaposan elértékteleníti ezeket a hozamokat, (elképzelhető hogy felét- harmadát sem éri reálértékben). Tehát a valódi pénzedből befizetsz egy ilyen biztosításba ,ami 10-15 év múlva a felét sem éri (nem nyújt nyugodt megélhetést). Ezek alapján nem gondoltam, hogy komoly nyugdíjvagyont tudok építeni ebben a formában. Más megoldás után kellett néznem.

Ekkor találkoztam egy igen érdekes lehetőséggel. Ez a DXN volt.

Jobban megismerve a rendszerét, teljesen átértékeltem a nyugdíj-megtakarításról vallott korábbi nézeteimet. A cég rendszerében nagyon komoly passzív jövedelmet tudunk felépíteni. Ez sokkal jobb, mint egy hagyományos nyugdíj-megtakarítás.

Nézzük miért is?

Az itt elköltött, (befektetett) pénzt a saját egészségemre költöm.

Valószínűleg sokkal jobb egészségi állapotban leszek mintha egy nyugdíjbiztosítást fizettem volna. Ennek már most tapasztalom a jeleit(négy év termékfogyasztás után).

Az itt elköltött kisebb összeggel arányaiban egy jóval nagyobb jövedelemtermelő forrást építhetek fel.

Fokozatosan emelkedő passzív jövedelmet biztosít.

Már akár 2-3 éven belül -és nem csak 15 évig -(sokkal tovább élvezhetem az emelkedő jövedelem előnyeit) és még örökölhető is az így felépített pozíció)!

Akár 3-4 éven belül kiléphetek a munkahelyemről és az innen érkező passzív jövedelemből élhetek ,(természetesen a megfelelő munkát bele kell tenni).

Sikerélményt ad , hogy segíthetek másoknak is megoldani az egészségügyi és anyagi problémáit!

Olyan csapatban dolgozhatok, ahol a csapattársak hasonló értékrenddel bírnak.

Remek embereket ismerhetek meg.

Minden segítséget megkapok a vezetőktől.

Olyan eszközöket biztosít a cég, amivel bárki (még én is!) nagy nemzetközi hálózatot tudok építeni (magyar és idegennyelvű weboldal,belső internet rendszer,ingyenes oktatás-személyiségfejlesztés,komplett belső rendszer segíti a munkát).

A DXN több mint 20 éves nagy nemzetközi cég (2017-ben -24. 2018-ban a 15. a világranglistán) a direkt marketing területen-és minden évben előrébb kerül). Tíz éve van Magyarországon. Jelenleg  az európai piacok megnyitásán dolgozik. Hatalmas lehetőségek  állnak előtte.

És, hogy lássuk , hogy ezek nem csak üres szavak, szeretném bemutatni egy grafikonon a belépésem óta mi történt.

Egy évvel ezelőtt , 2016 januárjában léptem be a DXN hálózatába (részben egészségügyi problémáim miatt , részben mert szerettem volna valami újba kezdeni) . Mivel a belépés nem jelent komoly beruházást, így nem sokat gondolkoztam. Az első időkben csak a termék kedvező hatásaival ismerkedtem. De hitetlenségem hamar elmúlt ahogy egyre több remek terméktapasztalatot szereztem. Ezután már komolyabban is érdekelni kezdett a lehetőség. Különösen az online csapatépítés lehetősége. (Itthonról a számítógép és internetkapcsolat segítségével, hogy tudok felépíteni egy nemzetközi hálózatot).

Előttem volt más vezetők remek példája. Mivel nagyon feszített tempóban dolgozom a főállásomban, ezért csak heti 3-6 órát tudtam ezzel foglalkozni esténként. Ehhez képest az eredmények minden várakozást felülmúltak. Közben a munkahelyemen is gyűltek a pozitív  terméktapasztalatok ,miután  kollégáim megkóstolták a termékeket. Szeptemberre elértem a Star Agent (első igazgatói )szintet. Azóta ezt a feleségem, Erika is elérte és több csapattársunk hasonló minősülése is elérhető közelségbe került.

Jelenleg az online kapcsolatépítési stratégiánkat fejlesztjük. Csapatunk 10 főből áll ( most jan. 25.-én). A jutalék egyre inkább megközelíti a havi személyes vásárlás értékét. Egészségi állapotom remek.

Itt egy diagram a jelenlegi helyzetről. Azt gondolom, hogy mindezek alapján a jövő minden várakozást felülmúlhat.

csapatdiagramm

Amennyiben megkóstolnál egy egészséges kávét, vagy kipróbálnád valamelyik gyógygombát , kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot az elérhetőségeinken.

Keress és segítünk! Várunk az egészséges kávét fogyasztók egyre bővülő táborába!

Részletesebben a regisztrációról hamarosan

lajjj

AZ ELSŐ IGAZGATÓI SZINTEN…

AZ ELSŐ IGAZGATÓI SZINTEN…

SA (Star Agent)  lettem.14355160_10207256451317507_8544734262869412764_n

Mit is jelent nekem  az első igazgatói szint elérése?
Amikor idén januárban az interneten rátaláltam erre a lehetőségre egy könyv formájában , még nem is gondoltam , hogy  ilyen komolyan megváltozhat az életünk.(Azért a többes szám mert Erika, a feleségem, is hamarosan eléri ezt a szintet.)
Egy hideg januári napon kezdődött ez a történet. Ekkor már újra elkezdődött az iskola és egy nehéz héten voltunk túl. Vasárnap délután volt. Én az internetet böngésztem ,amikor rátaláltam egy könyvre, aminek a címe is érdekes volt. Így hát beleolvastam. Egy buszvezetőről szólt, akinek egészségügyi problémái miatt abba kellett hagynia a munkáját. Ahelyett hogy elkeseredett volna , szívós kemény munkával felépített egy internetes üzletet, amelyben ma már sok ezren dolgoznak Európa szerte.

Ez a könyv nagyon megragadott, egy ültő helyemben végigolvastam. Mivel hallottam róla ,  hogy egy ismerős házaspár ezzel foglalkozik , még aznap késő este rájuk írtam skype-on. Érkezett is a válasz hamarosan. Másnap,  hétfő este nagyon kedvesen tájékoztattak , válaszoltak a kérdéseimre. Nem sokat hezitáltam rajta, kedden elküldtem a regisztrációs kérelmem.  Csilla és Zoli s1560079asegítettek a kitöltésben (ők az a kedves ausztriai házaspár, akik a szponzoraim is lettek). Így január 14.-én szerdán már teljes jogú DXN-es tagként élvezhettem a tagság minden előnyét.
A termékek megérkezése után a feleségem azonnal magához vette a kávés dobozt. Megkóstolta a Ganodermás kávét, s mivel ízlett neki , aktív fogyasztójává vált.

Én a Ganoderma kapszulát kezdtem fogyasztani. Rám is fért az immunerősítés, mivel ekkor már több mint egy éve küzdöttem makacs allergiával. Ez kezdetben csak a nyári hónapokban jelentkezett, de aztán egész évre állandósult. A végére tüdőgondozóban kötöttem ki. Szóval éppen jókor érkezett a Ganoderma , mint lehetőség.
Először azt vettem észre hogy egyre jobbakat alszom. Korábban ez úgy történt, hogy éjfélkor szinte ájultan zuhantam az ágyba. Amikor egy perc múlva kinyitottam a szemem( legalábbis én úgy éreztem) már reggel volt, én pedig ugyanolyan fáradtan kelhettem fel. Ez meglátszott a napomon is!

Most egyre kipihentebben ébredek. Sokkal jobb kedvvel telnek a napok. Tele vagyok energiával. Az allergiám is kezdett megszűnni. Mire megérkezett a tavasz, újra éreztem a tavaszi virágok illatát.(Megszűntek az allergiás tünetek.)

Mivel Erika itta reggelente a Ganodermás kávét, (és kellemes változásokat tapasztalt-erről majd ő ír-) én is megkóstoltam. Korábban nem kávéztam, – égett tőle a gyomrom, nagyon felpörgetett – így többnyire teáztam. Megkóstoltam és meglepődve tapasztaltam , hogy ízlik.   RÁSZOKTAM. Nem ég a gyomrom , kellemes az íze ,  nem pörget túl, egyenletes frissességet biztosít. Azóta reggelente kialakult egy kávézási szertartás nálunk.
A változások elég szembetűnők lehettek, mert a kollégáknak is feltűnt. Így elmondtuk a tapasztalatainkat. Néhányan megkóstolták majd fogyasztani kezdték a Ganodermás készítményeket. Egyre többször jött a gls futár az újabb adag rendeléssel.
Vannak, akik megkóstolják és a tapasztalataik alapján fogyasztóvá válnak. Nekik abban segítünk, hogy mindig időben eljussanak hozzájuk a termékek. Vannak belépőink akik üzleti lehetőséget látnak ebben, és csatlakoznak hozzánk az üzletben. Nekik minden segítséget megadunk, mert az ő sikerükkel jutunk mi is egyre előrébb. És természetesen olyanok is vannak, akik megkóstolják és valami miatt  nem válnak rendszeres fogyasztóvá. Ez így természetes. Tulajdonképpen semmi bonyolult dolgot nem kellett csinálni. Fogyasztottuk a Ganodermás kávét, a Spirulinát , a Cordyceps-t, és meséltünk a pozitív tapasztalatainkról , amikor rákérdeztek a változás okára. Sokan ki akarták próbálni. Egyre több termékre lett szükség. Egyre többször jött a gls futár az újabb adag rendeléssel. Így tulajdonképpen nyolc hónap alatt sikerült elérni a Star Agent szintet.

A legelején be kell valljam én is szkeptikus voltam. De a Ganoderma megtette a hatását, nagyon hamar meggyőzött. Ahogy jöttek a saját pozitív tapasztalatok, egyre magabiztosabbá váltunk. Utána olvastunk a termékeknek, átnéztük a képzési anyagokat(amelyeket a cég ingyenesen biztosít). Elmentünk céges rendezvényekre,img_2048 ahol nagyon kellemes és baráti hangulatban, tartalmas és remek napokat töltöttünk. Bekapcsolódtunk az internetes online képzésbe. A cég remek eszközöket biztosít, hogy akár a számítógéped mellől komoly üzletet építhess.
És közben érkeztek a pozitív fogyasztói tapasztalatok ismerőseinktől,barátainktól. Ez megerősített abban, hogy jó helyen vagyunk. A termékek nagyon jók, sokat segítettek az egészségem rendbe tételében (Erikának is), ugyanakkor nagyon inspiráló , hogy segíthetünk másoknak. Kezdetben főállás, munka mellett is végezhető (nincs vállalkozási kényszer). Ott, akkor és úgy foglalkozhatunk ezzel , amikor akarunk. Nincs kényszer, kötelező vásárlás. Ha bármikor abbahagyom hosszabb időre, ugyanott folytathatom(azon a szinten ahol abbahagytam.) Ezek alapján jól látszik,  hogy ez egy igazi, XXI. századi üzlet. És ma már nem vagyok bizonytalan, el tudom képzelni hol fogunk tartani ebben az üzletben egy , két , három év múlva.

Ha érdekel , kérlek keress meg, lehet, hogy Neked is tudunk segíteni.

Ha kávéfüggő vagy akkor feltétlen!!!

Link: http://www.sarretcafe.hu/kapcsolat/

13413158_1023215721108866_5882063550744574221_n

 

A regisztráció menete

Gratulálok a döntésedhez, hogy megteszed az első lépést!

Ha regisztrálsz nem csak olcsóbban jutsz a DXN termékekhez, hanem lehetőséget kapsz  egy saját, akár nemzetközi online vállalkozás felépítéséhez is.Regisztráció előtt nézz szét a weboldalon amit a cég minden belépőnek díjmentesen biztosít.

Érdemes a DSP Dinamikus Start program előnyeit kihasználni a regisztrációnál,így ingyen juthatunk egy általunk választott kezdőcsomaghoz.sőt….(nézd meg lent itt a videóban)

 


Sziasztok!

Szia,

köszöntelek az on-line kávézónkban!  Örülök , hogy ide kattintottál! 🙂

Jámborné Hegedüs Erikának hívnak. A képen mellettem férjemet láthatjátok.

mi2016jun11

Magyarország keleti felében élek egy Debrecen közeli kisvárosban, és foglalkozásomat tekintve közel 30 éve pedagógusként( angol – történelem tanárként) dolgozom. Férjemmel, Lajossal együtt , aki grafikus tanár, két fiú gyermek büszke szüleiként , már hosszabb ideje kerestük azt a  lehetőséget, amivel egy kiegyensúlyozott jövedelemforrásra tehetünk szert jelenlegi foglalkozásunk mellett. Végül ezt a DXN-ben találtuk meg , de erről majd bővebben egy későbbi alkalommal írok vagy ír majd ő. Most inkább arról szeretnék mesélni, hogy jutottunk el oda,hogy a DXN mellett kötelezzük el magunkat.

Pedagógusként , bár rendszeres havi jövedelmünk volt és van , a magunknak és a gyermekeinknek elképzelt és áhított színvonal eléréséhez tudtuk, hogy szükség lesz egy hosszútávon is jól működő jövedelem kiegészítésre. Tudjátok , a nagyobbik fiunk most érettségizett és a Műszaki Egyetemen készül továbbtanulni , a kisebbik pedig Debrecenben gimnazista.

Kb. 10 évvel ezelőtt az állandóan feszített életmód ( építkezés – hitelek , hajtás a pénz után, napi 10-12 óra tanítás, család…),  munkahelyi stressz és részben genetikai örökség következtében az orvosok magas-vérnyomást diagnosztizáltak nálam , ami olyan súlyos volt , hogy kórházba is kerültem. Ettől kezdve a különböző vérnyomáscsökkentő gyógyszerek „kísérleti alanyává” váltam . Egyik sem bizonyult igazán hatásosnak az igencsak ingadozó vérnyomásom kezelésében.

Egyre jobban aggasztott az a méreganyag mennyiség , amit a gyógyszerekkel juttattam a szervezetembe.  Elkezdtünk a férjemmel együtt alternatív gyógymódok után keresgélni az interneten, sokáig sikertelenül. Végül Lajos talált rá a Ganoderma gombára egyik ismerősének köszönhetően – aki később szponzora is lett .  Mesélt a gomba szervezetre gyakorolt pozitív hatásairól , és bár egy kicsit szkeptikusan álltam  hozzá , gondoltam adok neki egy esélyt. Még mindig jobbnak találtam a természetes gombát fogyasztani mint a napi 10 szem gyógyszer fogyasztását. Tudjátok az orvosok is azt mondják ,hogy  a gyógyszer csak akkor hatásos ha vannak kellemetlen mellékhatásai ( hát nekem voltak).  Így aztán elkezdtem fogyasztani a Ganoderma kapszulákat és hamarosan azt tapasztaltam, hogy napról – napra kipihentebben ébredek, energikusabbá váltam és ami  a legjobb volt , a vérnyomásom is beállt a megfelelő szintre) .

Ráadásul igazi kávéfüggő fogyasztóként még a kávémról se kellett lemondanom, hiszen átváltottam egészséges Ganodermás kávéra.

A pozitív változásokat környezetem is észrevette és szerették volna tudni , hogy mi áll a változás hátterében. Így ezek és a munkahelyi körülmények megérlelték bennem az elhatározást , hogy élek a felkínálkozó üzleti lehetőséggel ,hogy folyamatosan  növekedő bevételre tegyek szert családom hosszú távú jövője és egészsége érdekében. De szeretnék Neked is, kedves érdeklődő, segíteni-  legyen szó üzletépítésről  vagy csak egészséged megőrzéséről .

Az új módszerek elsajátítása , a tanulás mindig is fontos részét képezték az életemnek- „ Jó pap holtig tanul! „–  és most a network marketing megismerése új perspektívákat nyitott számomra . Olyan készségeket sajátíthatok el, tehetek szert jártasságra bennük , amit eredeti hivatásomban is tudok kamatoztatni, ráadásul már tanulás közben is keresni tudok vele.

Szeretek másokkal beszélgetni , másokon segíteni, s ezt most finom és hatásos termékek pl. kávé segítségével tehetem meg. Ebből nemcsak nekem, de mindenkinek haszna és jövedelme származik és ez dupla öröm.

És hogy hogyan kezdj bele? És Te hogyan válhatsz fogyasztóvá vagy akár hálózatépítővé?

Az első lépés , hogy iratkozz fel a hírlevelekre és ha megtetszett regisztrálj! A továbbiakban pedig vagy egyedül on-line vagy egy jó csapat tagjaként off-line mindig kérhetsz segítséget, információt és támogatást.

Ha mindezek után kedvet kaptál , hogy megismerkedj a Ganodermás kávé és a DXN network marketing világával keress bátran!!!

lingzhi_coffee
kávéscsésze
5786cbe513d26af0041189ceb25094d4

EGÉSZSÉG – SIKER – JÓLÉT

A DXN jutalékrendszere

A Marketing terv jellemzői-(a kifizetési rendszer.)

A DXN marketingtervének legfontosabb jellemzőit ismerheted meg Bussy Sándor remek előadásában.Méltán világhírű és egyre sikeresebb a válalat.

Indulj dinamikusan.A Dinamikus start program során nemcsak szervezeted teszed ellenállóbbá és fittebbé,de üzleted is szárnyalni fog ha megfogadod a videoban elhangzó tanácsokat…Ez az elem semmilyen más üzletben nem található meg!

Ez a videó a marketing terv régebbi feldolgozása.Ha még több információt akarsz…