Az én nyugdíjam

ennyyfejl

Szia!

Egy nagyon aktuális témáról szeretnék írni. Ez a nyugdíj.

Ahogy telnek az évek egyre sürgetőbben jelentkezik az igény,hogy valamilyen formában gondoskodjunk magunkról idős korunkra,mivel az államra a jövőben egyre kevésbé számíthatunk. A negyvenes-ötvenes korosztálynál ez egyre égetőbb probléma,mivel ők azok, akik az átmeneti időszakban mennek nyugdíjba. Még kapnak valamennyi nyugdíjat, ami azonban a megélhetéshez kevés lesz. Egész életük befizetései , valamint a demográfiai helyzet és a nyugdíjtörvények egy nevetségesen alacsony nyugdíjat eredményeznek. Ők azok , akik a fizetésükből eddig nem tudtak jelentős nyugdíjvagyont felépíteni. Ám jellemző, hogy a jelenlegi életszínvonalukon szeretnének élni idős korukban is. Ehhez viszont az állami nyugdíj nem lesz elegendő. Fel kellene építeniük egy  olyan tartalékot -nyugdíjtőke-, amiből havonta kiegészítheti az állami ellátást.
Mivel én is átléptem már az ötven éves kort , nálam is sürgetően jelentkezik, hogy megpróbáljam megoldani a nyugdíjproblémát.

Első lépés, hogy egy nyugdíjtervet készítettem(amit 5 pontban foglalok össze).
1.Képzeld el, hogy fogsz élni nyugdíjas korodban. Számold össze ehhez mennyi pénz kell havonta (ez a tervezés alapja).
2.Mikor mész nyugdíjba? -Számold ki hány éved van a nyugdíjig – mennyi idő áll rendelkezésedre, hogy összegyűjtsd a pénzt -. Nem mindegy, hogy 20 vagy csak 5 éved van nyugdíjba vonulásig.
3.Mennyibe fog kerülni ? A havi kiadásaidból vond le azt az összeget, ami már most megvan – az állami nyugdíj összegét,magánnyugdíjpénztári megtakarítást, egyéb rendszeres jövedelmet -. Ha ezek levonása után fennmarad egy összeg amire még szükséged lesz, ezt kell előteremtened havonta ( ennek a százötvenszeresét kell letenned, amiből rendszeresen  kiegészítheted a nyugdíjad).
4.Készíts megtakarítási tervet ! Hogyan tudod ezt az összeget előteremteni megadott idő alatt.
5.Nyugdíjvagyon felépítésének módja – spórolás,adó-optimalizáslás,nyugdíjbiztosítás,egyéb.
Végiggondoltam ezeket a szempontokat és hozzáláttam a megvalósításhoz. A havi fizetésem alapján kalkulálva megnéztem mennyit tudok egy nyugdíj-biztosításba betenni és ennek mennyi hozadéka lesz a nyugdíjba lépésem kezdetétől. Különböző nyugdíjbiztosítási kalkulátorokat néztem meg az interneten, amelyek többé kevésbé hasonló eredményeket adtak. Ezeket táblázatban ábrázoltam kerekített összegekkel. Itt láthatod:

Print

Ezek az összegek önmagukban egészen tűrhetőek. Nem szabad elfelejtenünk azonban azt,hogy az infláció a 14 év alatt alaposan elértékteleníti ezeket a hozamokat, (elképzelhető hogy felét- harmadát sem éri reálértékben). Tehát a valódi pénzedből befizetsz egy ilyen biztosításba ,ami 10-15 év múlva a felét sem éri (nem nyújt nyugodt megélhetést). Ezek alapján nem gondoltam, hogy komoly nyugdíjvagyont tudok építeni ebben a formában. Más megoldás után kellett néznem.

Ekkor találkoztam egy igen érdekes lehetőséggel. Ez a DXN volt.

Jobban megismerve a rendszerét, teljesen átértékeltem a nyugdíj-megtakarításról vallott korábbi nézeteimet. A cég rendszerében nagyon komoly passzív jövedelmet tudunk felépíteni. Ez sokkal jobb, mint egy hagyományos nyugdíj-megtakarítás.

Nézzük miért is?

Az itt elköltött, (befektetett) pénzt a saját egészségemre költöm.

Valószínűleg sokkal jobb egészségi állapotban leszek mintha egy nyugdíjbiztosítást fizettem volna. Ennek már most tapasztalom a jeleit(négy év termékfogyasztás után).

Az itt elköltött kisebb összeggel arányaiban egy jóval nagyobb jövedelemtermelő forrást építhetek fel.

Fokozatosan emelkedő passzív jövedelmet biztosít.

Már akár 2-3 éven belül -és nem csak 15 évig -(sokkal tovább élvezhetem az emelkedő jövedelem előnyeit) és még örökölhető is az így felépített pozíció)!

Akár 3-4 éven belül kiléphetek a munkahelyemről és az innen érkező passzív jövedelemből élhetek ,(természetesen a megfelelő munkát bele kell tenni).

Sikerélményt ad , hogy segíthetek másoknak is megoldani az egészségügyi és anyagi problémáit!

Olyan csapatban dolgozhatok, ahol a csapattársak hasonló értékrenddel bírnak.

Remek embereket ismerhetek meg.

Minden segítséget megkapok a vezetőktől.

Olyan eszközöket biztosít a cég, amivel bárki (még én is!) nagy nemzetközi hálózatot tudok építeni (magyar és idegennyelvű weboldal,belső internet rendszer,ingyenes oktatás-személyiségfejlesztés,komplett belső rendszer segíti a munkát).

A DXN több mint 20 éves nagy nemzetközi cég (2017-ben -24. 2018-ban a 15. a világranglistán) a direkt marketing területen-és minden évben előrébb kerül). Tíz éve van Magyarországon. Jelenleg  az európai piacok megnyitásán dolgozik. Hatalmas lehetőségek  állnak előtte.

És, hogy lássuk , hogy ezek nem csak üres szavak, szeretném bemutatni egy grafikonon a belépésem óta mi történt.

Egy évvel ezelőtt , 2016 januárjában léptem be a DXN hálózatába (részben egészségügyi problémáim miatt , részben mert szerettem volna valami újba kezdeni) . Mivel a belépés nem jelent komoly beruházást, így nem sokat gondolkoztam. Az első időkben csak a termék kedvező hatásaival ismerkedtem. De hitetlenségem hamar elmúlt ahogy egyre több remek terméktapasztalatot szereztem. Ezután már komolyabban is érdekelni kezdett a lehetőség. Különösen az online csapatépítés lehetősége. (Itthonról a számítógép és internetkapcsolat segítségével, hogy tudok felépíteni egy nemzetközi hálózatot).

Előttem volt más vezetők remek példája. Mivel nagyon feszített tempóban dolgozom a főállásomban, ezért csak heti 3-6 órát tudtam ezzel foglalkozni esténként. Ehhez képest az eredmények minden várakozást felülmúltak. Közben a munkahelyemen is gyűltek a pozitív  terméktapasztalatok ,miután  kollégáim megkóstolták a termékeket. Szeptemberre elértem a Star Agent (első igazgatói )szintet. Azóta ezt a feleségem, Erika is elérte és több csapattársunk hasonló minősülése is elérhető közelségbe került.

Jelenleg az online kapcsolatépítési stratégiánkat fejlesztjük. Csapatunk 10 főből áll ( most jan. 25.-én). A jutalék egyre inkább megközelíti a havi személyes vásárlás értékét. Egészségi állapotom remek.

Itt egy diagram a jelenlegi helyzetről. Azt gondolom, hogy mindezek alapján a jövő minden várakozást felülmúlhat.

csapatdiagramm

Amennyiben megkóstolnál egy egészséges kávét, vagy kipróbálnád valamelyik gyógygombát , kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot az elérhetőségeinken.

Keress és segítünk! Várunk az egészséges kávét fogyasztók egyre bővülő táborába!

Részletesebben a regisztrációról hamarosan

lajjj

Miért volt érdemes kilépnem a komfort zónámból???

Miért volt érdemes kilépnem a komfort zónámból ???

Eredetileg ebben a bejegyzésben a Ganodermás szappan szépségmegőrző hatásairól akartam írni , csak közben, a párom ,  Lajos elérte az első üzleti szintet , és Star Agent 🙂14355160_10207256451317507_8544734262869412764_nlett. Hamarosan én is követem és szeretném elmondani Nektek , hogyan jutottunk idáig. Így most egy kicsit eltérek az eredeti témától.

A sok-sok gratuláció láttán, amit Lajos kapott, fogalmazódott meg bennem , hogy mégiscsak jól döntöttünk amikor a DXN-hez csatlakoztunk. Pedig nem indult könnyen, legalábbis számomra…

A DXN termékei tényleg hatásosak , de kezdetben én magam is ( ahogy sokan mások, akiket étrend kiegészítőkkel keresnek meg és csalódnak ) igencsak szkeptikus voltam velük kapcsolatban . Amikor jó féléve a férjem révén csatlakoztam ( ill. ő csatlakoztatott, én nem is akartam 🙂 ), magam sem bíztam abban, hogy bármi hatása vagy akár látható eredménye lesz az elfogyasztott termékeknek. Annyi sarlatán van és annyi hamis termék forog a piacon,hogy már eleve fenntartással kezeltem az újabb étrend kiegészítőket…

És mégis a Ganodermás termékek elhivatott fogyasztója lettem. Hogyan?

Először csak a Ganodermás kávé jótékony hatását élvezhettem . Furcsa mód egyre több energiám lett és nem csak egy-két óráig , de egész nap. Szó szerint felpörögtem , anélkül , hogy a vérnyomásom is felpörgött volna ( magas vérnyomástól szenvedőként ez nagyon nagy eredmény volt). Korábban egyik csésze kávét a másik után ittam, mégis egyre fáradtabb lettem . Nem beszélve a túl sok éhgyomorra fogyasztott kávé kellemetlen hatásáról( folyamatos gyomorégés volt a jutalmam 🙂 ). Elhihetitek , biztos út a gyomorfekélyhez… 🙂  Most , bő félév után viszont nincsenek ilyen panaszaim. Épp nemrégiben jutott eszembe, – amikor egyik ismerősöm arról panaszkodott, hogy borzalmas éjszakája volt mert az epéje megkínozta-, hogy jé!  nem is emlékszem mikor fájt utoljára a gyomrom.

Aztán a stressz okozta feszültség napról napra csökkent. Honnan tudom? Először is nyugodt , pihentető éjszakák váltották fel a kialvatlanságot. Aztán szép lassan  “Mogorva boszorkából” 🙂 , visszanyertem régi , jókedvű , pörgős önmagam. Pedagógusként nagyon fontos volt számomra,hogy a tanítványaim ne elmeneküljenek előlem , hanem újra bizalommal forduljanak hozzám. Kipihenten sokkal türelmesebb lettem, újra volt mindenkihez egy jó szavam , tudtam a feladataimra koncentrálni. Szóval a Ganoderma és a Spirulina párosának köszönhetően teljesen megváltozott a kedélyállapotom.  A környezetem pedig  nagyon hamar észrevette a változást. Barátaim mondták, hogy végre újra mernek hozzám szólni, anélkül , hogy attól kéne tartaniuk, hogy letorkolnám őket. 🙂

A Gl -és Rg kapszulák, ill. a Spirulina tartós fogyasztása közben azt vettem észre, hogy a vérnyomásom már nem ingadozik , beállt a normális szintre .   Ma már egyáltalán nem szedek vérnyomáscsökkentő gyógyszereket ( csak halkan mondom, nehogy a házi orvosom megtudja 🙂 ) . Folyamatosan ellenőrzöm a vérnyomásomat , de örömmel mondhatom, hogy az egészségügyi határérték(  140/90 ) alatt van.  Számomra ez volt a legnagyszerűbb tapasztalat , amit a termékekkel kapcsolatban megéltem. A többi már csak a ráadás.

Az, hogy mindezt másokkal is megoszthatom és segíthetek csak még jobban megerősített. Egyik pozitív tapasztalatot kapom a másik után. Pl. férjem anyukája  ,aki már a hetvenes éveiben jár,  most újra tevékeny szerepet vállal a helyi közösség életében, s teszi ezt olyan energikusan, hogy a fiatalok is megirigyelhetik . Pedig három hónappal ezelőtt nagyon hamar elfáradt , folyamatos gerincfájdalmakról és fáradtságról ,álmatlan éjszakákról panaszkodott. A számára kedves idősek klubjába se járt már el. Aztán elkezdte fogyasztani a Ganodermát és a Spirulinát , és ma rá se lehet ismerni. Mint akit kicseréltek, megszűnt korábbi kézremegése és nem szenved már erős hátfájdalmaktól. Lelkesen segíti tanácsaival és a DXN termékeivel a vele egykorúakat.

A termékek fogyasztása, a tapasztalatok megosztása és az üzlet építése révén egyre több érdekes és értékes emberrel ismerkedtem meg. Korábban is szívesen hallgattam meg másokat , de mostanra ez valahogy még természetesebbé vált számomra.

Közben a cég által szervezett utóbbi két rendezvényre is eljutottunk a férjemmel együtt.img_5133_20160910_222910 Számomra kellemes  meglepetés volt , hogy igazi információkat osztottak meg velünk az előadók , és nem pedig valami tapsikolós , tömeghisztériát keltő rendezvényen vettünk részt. Személyesen is megismerkedhettünk csapatunk tagjaival, akikkel addig csak online kapcsolatban álltunk. És ez az , ami szintén nagyon inspiráló. Hogyan tudok számomra eddig teljesen idegen emberekkel együttműködni ? Jó kis ön- és emberismereti gyakorlat!!! De úgy érzem , egyre jobban megy!

Munkám során gyakran emlegetem a gyerekeknek, hogy jó pap holtig tanul. Az utóbbi pár hónapban , fokozottan volt ez rám is igaz. Megtanultam kezelni a wordpress-t (persze még messze nem tökéletesen 🙂 ) , kezdek ráérezni a blogolás ízére és egyre jobban használom a különböző on-line eszközöket. Pedig alig fél éve még azt se tudtam,hogy mi fán teremnek.

S még csak az út elején tartok , tartunk… De megérte kilépni a komfort zónámból ( igaz jó nagy “rugással” segített hozzá a férjem:) ), mert ha nem teszem , akkor még mindig a betegségem okozta depi béklyózna le. Most már biztosan tudom , hova tartunk…egy anyagilag biztonságosabb és egészségesebb jövő felé.

Miért ne tehetnéd meg Te is!!!

Tudj meg többet itt: http://www.sarretcafe.hu/kapcsolat/

 

 

 

 

 

A DXN jutalékrendszere

A Marketing terv jellemzői-(a kifizetési rendszer.)

A DXN marketingtervének legfontosabb jellemzőit ismerheted meg Bussy Sándor remek előadásában.Méltán világhírű és egyre sikeresebb a válalat.

Indulj dinamikusan.A Dinamikus start program során nemcsak szervezeted teszed ellenállóbbá és fittebbé,de üzleted is szárnyalni fog ha megfogadod a videoban elhangzó tanácsokat…Ez az elem semmilyen más üzletben nem található meg!

Ez a videó a marketing terv régebbi feldolgozása.Ha még több információt akarsz…